Marc Surer a futam versenyzőjének nevezte a rangidős pilótát.
A korelnök megmutatta, hogyan kell az utolsó sorból rajtolva 14 helyet előre jönni a többiekével azonos taktikával, a pályán nem pedig a boxban előzve és mindezt nem egy Ferrarival vagy McLarennel tette, hanem egy Red Bullal! Gyakorlatilag a 21. helyről rajtolva a mezőnyből - az első futam óta - kiemelkedő 3 csapat kivételével mindenkit elvert aki a pályán volt! Az autó sajnos továbbra is megbízhatatlan - most a jobb oldali féltengely tört el - de mivel DC a Red Bullal úgysem a címért hajt idén ez a pár pont nem oszt nem szoroz...
Ami sokkal fontosabb, hogy ismét bebizonyította, hogy ha az autó is engedi még 36 évesen is képes ugyanúgy vezetni, mint egykoron! Bravo
"Egy rosszalkodó sebességváltó az időmérőn, majd egy szélvészgyors versenyautó a futamra. Megtűzdelve a vén róka legmélyebben őrzött trükkjeivel. Coulthard volt a futamon az a versenyző, aki akkor és ott előzött, amikor és ahol nem igazán lehet.. Lőtávolon kívülről támadott, és kerékcsúsztatás nélkül fordult. Persze az ellenfél kárára, aki kettőt se tudott pislogni az alatt, míg DC bemutatott rajta egy előzést. A legváratlanabb pontokon és helyzetekben támadott." /Formula/
"A mezőny legidősebb pilótája, David Coulthard fénykorát idézve féktelen száguldásba kezdett, és sorra előzgette a hozzá képest csak sétakocsikázó kollégáit, és az első kerékcserék után már pontszerző helyen volt. Igen, ő az, aki a 21. helyről indult! A skót azonban ekkor sem spórolt a gázzal, a Red Bull Racing versenyautója pedig nincs hozzászokva az ilyen eszeveszett tempóhoz, és 20 körrel a vége előtt bemondta az unalmast." /F1hírek/
"Noha nem jutott el a kockás zászlóig, nem fér kétség hozzá, hogy David Coulthard volt a Bahreini Nagydíj egyik hőse. A Red Bull veteránja az időmérőn elszenvedett váltóhiba miatt csak a 21. rajtkockából vághatott neki a futamnak, de páratlanul dinamikus versenyzést bemutatva a pontszerző hetedik helyig küzdötte fel magát, amíg Adrian Newey egyre gyorsabb, ám törékeny RB3-asa meg nem adta magát." /A5/
Bahraini GP - Futam

1 | Felipe Massa | Ferrari | 1:33:27.515 |
2 | Lewis Hamilton | McLaren-Mercedes | +2.3 secs |
3 | Kimi Räikkönen | Ferrari | +10.8 secs |
4 | Nick Heidfeld | BMW | +13.8 secs |
5 | Fernando Alonso | McLaren-Mercedes | +14.4 secs |
6 | Robert Kubica | BMW | +45.5 secs |
7 | Jarno Trulli | Toyota | +81.3 secs |
8 | Giancarlo Fisichella | Renault | +81.7 secs |
9 | Heikki Kovalainen | Renault | +89.4 secs |
10 | Nico Rosberg | Williams-Toyota | +89.9 secs |
11 | Alexander Wurz | Williams-Toyota | +1 Lap |
12 | Ralf Schumacher | Toyota | +1 Lap |
13 | Rubens Barrichello | Honda | +1 Lap |
14 | Christijan Albers | Spyker-Ferrari | +2 Laps |
15 | Adrian Sutil | Spyker-Ferrari | +4 Laps |
16 | Anthony Davidson | Super Aguri-Honda | Engine |
Ret | Mark Webber | Red Bull-Renault | Gearbox |
Ret | David Coulthard | Red Bull-Renault | Driveshaft |
Ret | Takuma Sato | Super Aguri-Honda | Engine |
Ret | Vitantonio Liuzzi | STR-Ferrari | Hydraulics |
Ret | Jenson Button | Honda | Accident |
Ret | Scott Speed | STR-Ferrari | Accident |