Már túl vagyunk a valenciai és a jerezi tesztsorozaton de az annyira várt RB3 eddig pocsékul teljesített... A sorozatos lerobbanások között ha volt idő néhány "gyors" körre az mindössze a középmezőny végébe volt elegendő, egyszóval a csapat ugyanott tart, mint tavaly, miközben pl. a 2006-ban a Red Bull mögött végző Williams az első körei óta szárnyal...
Egyesek már azt mondják az autó ugyanolyan torzszülött lett mint az RB2 amiről már a kezdeteknél kiderült, hogy javíthatatlanul félre lett tervezve. Mások szerint Newey ugyanúgy mellé nyúlt mint a halva született MP4-18-al amely sosem állt rajthoz futamon és ez azért is szomorú mert az egyengumik miatt a mezőny szorosabbnak ígérkezik, mitn azt az elmúlt években megszokhattuk, így több csapatnak lehetne keresnivalója a dobogó körül.
Pedig ettől a konstrukciótól mind a közvélemény, mind a csapat sokat várt ám utóbbiak háza táján a tesztek óta nagy a csend, a pilótákból is csak 1-1 sablonmondatot lehetett kihúzni miszerint "jó úton haladunk", "sok kört kell még a kocsiba pakolni" stb. de az arckifejezésük inkább a csalódottságról, mint a magabiztosságról árulkodik. Ők sem erre számítottak...
Mától kezdve 3 napig barcelonában tesztel a mezőny. Ha itt sem sikerül előrelépést mutatni komolyan elkezdhet aggódni a vezetés...